2016. január 20., szerda

1. évad 6. rész - A Császár lánya

Csata a holokronért! Rey, és néhány egység az Új Köztársaság oldalán harcol az Első Rend ellen a Rodia bolygó mellett. A harc egy igen értékes sith-holokronért folyik, ami olyan információkat rejt, amiket az Új Jedi Rend nem tud.
- Gyerünk! Minden hajóval, teljes erővel tüzeljenek! - adja ki a parancsot Rey.
- Jedi mester! A hajók elvesztették a pajzsaikat, és két csillagrombolón is evakuációt hajtottak végre. Kémeink szerint a harmadik csillagrombolón van a holokron. - jelenti Svalker tábornok.
- Rendben, tábornok! - mondja Rey. - Katonák! Készüljenek fel! Átmegyünk a csillagrombolóra.
- Értettem, jedi mester! - mondja az egyik katona, majd futva indul szólni a többieknek. Mikor elindulnak, Rey megy elől, szkafanderrel, mögötte pedig néhány katona. Elérik a  csillagromboló, majd Rey vág ajtót, hogy bemenjenek.
- Vigyázz! Rohamosz...Áhh! - mondja az egyik katona, de lelövik. Rey kinyitja zöld kardját, és a rohamosztagosok csapata felé rohan. Elbánik mind a hattal, majd továbbmennek.
- Gyerünk, mozgásban kell maradnunk! - kiabálja Rey, majd behunyja a szemét. Kutatni kezd az Erő segítségével, hogy megkeresse, hol van a holokron. Balra, jobbra, előre vagy hátra? Fel vagy le? Pár pillanattal később megszólal:
- A hangárban van, egy széfben! - mondja, majd elindulnak arra. A hajó hatalmas, de könnyedén elérnek odáig. A hangárban sok rohamosztagos várja őket, akik feltehetőleg a holokront védik.
- Minden lövés találjon, fiúk! - kiabálja az egyik katona. - Gyorsan! - előrenyomulnak, majd, mikor az utolsó rohamosztagossal is végeztek, megnézik a széfet.
- Ez elég kicsi. - osztja meg véleményét az egyik katona.
- Miért, mire számított? - kérdezi Rey. -  A holokronok nem nagyok.
- Ezt már tudtam, jedi mester.
- Ó, én nem vagyok mester, de inkább törődjünk azzal, hogy hogyan nyissuk ki a széfet.
- Talán használhatná a fénykardját. - mondja unottan a katona.
- Jó ötlet! - veszi elő fénykardját Rey, kinyitja, majd a széf ajtaját kezdi vágni. Mikor kivágott rajta egy négyzetet, benyúl. Megfogja a szilárd, kocka alakú, piros, átlátszó holokront, és kiveszi.
- Remek! Ezt közölnöm kell a Tanáccsal. - mondja, majd elmegy. Megjelenik előtte a Tanács, majd elmondja nekik a hírt.
- Sikeresen megszereztük a holokront. - mondja.
- Rendben, tudd meg, mit rejteget, majd közöld velünk. - utasítja Skywalker mester.
- Értettem, mester. - hajol meg Rey, majd kilép a beszélgetésből, és letérdel. A holokron forogni kezd előtte, majd kinyílik, és egy üzenet látszódik:
- Darth Sidious vagyok, sith nagyúr. Mikor a Második Halálcsillagot kezdtük építeni, örökbe fogadtam egy lányt, a Naboo-n. A Rey nevet adtam neki, és otthagytam a Jakku bolygón, mert észrevettem, hogy Erő-érzékeny, de, mivel Darth Vader nagyúr már a tanítványom volt, őt nem fogadhattam fel. Azt akartam, hogy Luke Skywalker ölje meg Vader nagyurat, majd én megölöm Skywalkert, és Rey lesz a tanítványom. - A szavak hallatán Rey elejti a holokront. Hátralép hármat. Érzi, hogy rosszul van. Hirtelen, elsötétül előtte a világ.
- Tábornok! Tábornok! Jól van? - hallja a parancsnok hangját. Felül. Nem tudja, hogy hol van.
- Jól vagyok, igen. Hol vagyunk? - kérdezi fáradtan Rey.
- Mindjárt elérjük a Dentort. Rohamosztagosok támadtak ránk. Nagyon sokan voltak.
- Értem, el kellett jönniük. - bólint Rey. - A holokron?
- Megvan.
- Rendben.
- Uram, megérkeztünk a Dentorra. - mondja a pilóta.
- Rendben, kérjen leszállási engedélyt! - utasítja a parancsnok.
- Azt már megkaptuk.
- Akkor szálljunk le. Hosszú volt a mai nap. - mondja a parancsnok, majd leszállnak. Rey a Jedi Templomhoz siet, ahol fogadja a Jedi Tanács.
- Hogyhogy ismét találkozunk, Rey? - kérdezi Skywalker mester.
- Palpatine. - mondja Rey.
- Ezt hogy érted? Ő volt Darth Sidious, míg Skywalker mester apja, Anakin Skywalker, meg nem ölte. - mondja Winn Belor mester.
- Igen, tudom. De nem róla beszélek. - kezdi Rey.
- Akkor kiről? - kérdezi Kray mester.
- Egy másik Palpatine-ról. - mondja Rey.
- Másik? Nem csak egy van? - tudakolja Do mester.
- Eddig én is azt hittem, míg végre nem hajtottam a legutóbbi küldetésemet. - mondja, majd az Erővel a terem közepére viszi a sith-holokront, majd kinyitja.
Darth Sidious vagyok, sith nagyúr. Mikor a Második Halálcsillagot kezdtük építeni, örökbe fogadtam egy lányt, a Naboo-n. A Rey nevet adtam neki, és otthagytam a Jakku bolygón, mert észrevettem, hogy Erő-érzékeny, de, mivel Darth Vader nagyúr már a tanítványom volt, őt nem fogadhattam fel. Azt akartam, hogy Luke Skywalker ölje meg Vader nagyurat, majd én megölöm Skywalkert, és Rey lesz a tanítványom. - az összes Tanácstag meglepődik a hír hallatán.
- Te Rey Palpatine vagy? - kérdezi bizalmatlanul Mal mester.
- Igen. - hajtja le a fejét Rey. - Én vagyok Sheev Palpatine, vagyis Darth Sidious örökbefogadott lánya.
- És ez miért baj? - kérdezi higgadtan Skywalker mester.
- Már megbocsájts! - rivall rá Kray mester. - Ez nagyon nagy baj! Ha Palpatine mellett nőtt fel, akkor..
- Ki mondta, hogy mellette nőtt fel? Palpatine elvitte a Jakku-ra, és otthagyta. - indokol Skywalker mester.
- Mester, én csak azt mondom, hogy lehet, hogy... átállhat a Sötét Oldalra.
- Én soha! - háborodik fel Rey. - Soha nem állok át!
- Nyugodj meg, Rey. - mondja Luke. - Most kérlek menj ki. Ezt a Tanács kell megbeszélje.
- Értettem, mester. - hajol meg Rey, majd elindul a kijárat felé, de még azelőtt, hogy kilépne, háborodottan néz Kray mesterre, aki szintén így néz a lányra. Rey elmegy az egyik bárba.
- Egy Dentor-koktélt! - mondja a csaposnak.
- Azonnal, jedi mester. - mondja a csapos és egy rózsaszínű italt tol Rey elé.
- Köszönöm. - köszöni meg Rey az italt, majd megissza, és kifizeti. Elindul a kijárat felé, de hátulról megszólítja valaki.
- Rey, várj! - Felori mester az.
- Igen, mester? - fordul oda Rey.
- A Tanács elmondta, hogy mi történt. Ez tényleg nagyon váratlan volt.
- Igen, szerintem is. - mondja Rey. - És hogyhogy itt vagy? Ide nem járnak jedik.
- Akkor te miért vagy itt? - mosolyodik el Felori mester.
- Én is ezt kérdeztem tőled.
- A Tanács küldött. Azt mondják, hogy döntésre jutottak.
- Rendben, megyek. - mondja Rey, majd elrohan. Elmegy a Tanácshoz, majd Skywalker mester kezd beszélni.
- Rey Palpatine, jedi lovag. Tekintettel arra, hogy valamennyi időt egy sith nagyúrral töltöttél, muszáj bebizonyítanod, hogy jó jedi lehet belőled.
- Hogyan? - kérdezi Rey.
- Tanítványod lesz. - jelenti ki Do mester.
- Akit a padawan szintről, a jedi lovag szintig kell tanítanod. - teszi hozzá Kray mester.
- Értem, mesterek. - hajol meg Rey, majd kimegy. A Templomban találkozik Felori mesterrel.
- Na, mi történt? - kérdezi.
- Tanítványom lesz. - közli Rey a hírt.
- És ez jó vagy rossz hír?
- Hát, most, hogy belegondolok, tulajdonképpen örülök neki. - mosolyodik el Rey.
- Az jó. Tanítsd bátran, és ne próbálkozz!
- Ezt mintha már hallottam volna. - kacsint a lány, majd elindul kifelé.

2016. január 9., szombat

1. évad 5. rész - Droidtolvajok

Háború! Az Új Köztársaság az Első Renddel vív harcot az Utapau-rendszerben. Rey és Rhaam Do jedi mester kapta a feladatot, hogy törjék át a blokádot, ami a semleges Utapaut veszi körül.
- Minden hajóval, egyes tűz! - kiabálja Svalker tábornok egy Új Köztársasági csillagcirkálón. - Gyorsan! Át kell törnünk a blokádot!
- Tábornok úr, hogy haladnak? - jön be a terembe Rhaam Do mester, jobb oldalán Rey-jel.
- Jól, jedi mester. Hamarosan áttörjük a blokádot. - jelenti Svalker tábornok.
- Értem, tábornok. - bólint Do mester.
- Tábornok úr! Dameron tábornok elindult már a vadászaival? - lép Rhaam Do mellé Rey.
- Igen, de jelentősen sokan vannak a TIE-vadászok. - mondja a tábornok.
- Akkor mi is indulunk. - jelenti ki Do mester.
- Értettem, jedi mester! - Rey és Do mester elindulnak a hangárba, hogy segítséget nyújtsanak az űrben harcoló katonáknak. Beszállnak két egyszemélyes jedi-vadászba, és elindulnak. Sorban lövik le a TIE-vadászokat, mikor az egyik katona, Öcskös kijelenti.
- Mindannyian megvannak, nincs több. - mondja.
- Azért nézz szét! - mondja Poe, majd mellette elsüvít egy vadász, amit lelőttek, és nekimegy.
- BB-8! - kiáltja a droidnak, akit kitépett a vadászból az eltévedt x-szárnyú. Jön egy hajó, és elkapja BB-8-et, majd hiperűrugrással elmenekül.
- BB-8. - szomorkodik Poe. Leszállnak a csillagcirkálóra, és Poe letámadja Öcsköst.
- Mi az, hogy mindannyian megvannak?! - üvölt.
- Poe! - fut oda Rey. - Azt jelentették, hogy nem Első Rendi TIE-vadász lopta el BB-8-et.
- Akkor mi? - kérdezi ingerülten Poe.
- Nem tudjuk.
- Mondja tábornok, ugye törölte a droid memóriáját egyszer-kétszer? - tudakolja Do mester.
- Hát...öö...Nem? - válaszol Poe.
- Hogy érti azt, hogy nem? Nem törölte a memóriáját? Benne van minden? Mégis hogy képzelte? Ha fejvadászok, vagy az Első Rend kezébe jut, akkor baj van. Mielőbb jelenteni kell a Jedi Tanácsnak. - háborodik fel Rhaam Do.
- Értettem, jedi mester. - mondja Poe, majd elindul a hídra, hogy segítsen a navigátoroknak BB-8 keresésében.
- Mester, hogyhogy ennyire felzaklatott BB-8 eltűnése? - lép a togruta mester mellé Rey.
- Csak...Az emberek nem lehetnek felelőtlenek egy háború kellős közepén. - mondja a mester.
- Ebben igazad van, de Poe nem akarta elveszíteni a droidot.
- Én ezt nem állítottam. Nos, menjünk, segítsünk a keresésben. - mondja Do mester, majd a híd felé indul.

***

Az űrben, közel a Coruscanthoz, egy kalózbanda viszi BB-8-et a hajóján, bezárva és lesokkolva.
- Jó sok pénzt fognak adni érte! Gazdagok leszünk! - szólal meg az egyik.
- Nem kéne megnézni, hogy nincs-e benne valami, ami értékes lehet? - kérdezi egy másik.
- Á, biztos nincs! Az ilyeneknek törlik a memóriájukat. - mondja az első.
- Azért biztos, ami biztos! Nézzétek be. - lép be a főnök. - Mindent tudni akarok róla!

***

- Hogy haladtok? - nyílik ki az ajtó, és Rey áll mögötte.
- Nem jól. - feleli az egyik navigátor. - BB-8-et sehol sem találjuk.
- Sajnos. Törölnöm kellett volna a memóriáját! - bosszankodik Poe, és levágja az egyik számítógép elé a e-mappáját.
- Nyugalom, megtaláljuk, még mielőtt bárki kezdene vele valamit. - nyugtatja Rey a szomorú pilótát.

***

- Ez meg mi? - kérdezi az egyik kalóz. Valami zaj szűrődik be odakintről. Mindannyian izgulnak. Csöpög róluk az izzadtság, aztán szikrák látszódnak az űrhajó ajtajának szélénél. Az ajtó ezután felnyílik, ők meg kirepülnek a semmibe, és megfulladnak. Kylo Ren, sith nagyúr lép be, rajta egy szkafander van, mögötte pedig űrosztagosok jönnek.
- Keressék meg a droidot! - adja ki a parancsot, majd az űrosztagosok elindulnak, hogy felkutassák BB-8-et. Kis idő után az egyik megszólal.
- Nagyúr! Megtaláltam! - mondja, majd kiemeli a droidot a kis helyiségből, amiben volt. BB-8 ki van kapcsolva, ezért az űrosztagosok cipelik az Első Rendi hajóra, majd elindulnak, és otthagyják a sérült hajót az űrben.

***

- Uram, találtunk valamit! - kiáltja az egyik navigátor.
- És mit? - rohan oda Poe.
- A droid küldött egy számsort. - mondja a navigátor, majd elolvassa a sok számból álló valamit. - Ezek koordináták!
- Honnan?
- Ez a Bespin-rendszerből jön.
- Akkor az a következő úti cél. - jelenti ki Rhaam Do mester.
- Értettem! - mondja Svalker tábornok. - Hiperűrsebesség! - adja ki a parancsot, majd a cirkáló előtt lévő űrben kék csíkok rajzolódnak ki, a hajó pedig eltűnik.

***

- Szedjék szét! Mindent tudni akarok róla! - parancsolja az űrosztagosoknak Ren nagyúr.
- Értettük, nagyúr! - hajol meg az egyik katona, majd int a többieknek, hogy bontsák szét BB-8-et.

***
Rey, Do mester és az egységük elérik a Bespint. A gáz bolygó a Peremvidéken helyezkedik el. Leszállnak Felhővárosban, majd Lando Carlissian, a bolygó tábornoka köszönti őket. A tábornok már nagyon idős.
- Részvétem, Han miatt. Jól ismertem, a barátom volt. - megy oda egyenesen Rey-hez.
- Én alig ismertem, de mégis láttam benne, hogy jó. - búslakodik Rey.
- Menjünk. - nyújtja ki kezét Lando, majd elindulnak a bejárathoz. Mikor beérnek, rátérnek a lényegre.
- Keresünk egy droidot. A neve BB-8. Sok adat van benne, és ellopták. Narancssárga és fehér. - mondja Do mester.
- De hát az itt van nálunk! - kiált fel Lando. - Pár órával érkezésetek előtt hozták. Azt mondták, hogy itt találták meg a bolygó mellett, az űrben.
- Hozzák ide! Gyorsan! - utasítja Rey Lando-t, aki int, hogy hozzák oda BB-8-et. Poe arcán látszik, hogy nagyon izgul. Mikor meglátja BB-8-et, egyből odafut hozzá.
- BB-8! Hiányoztál! Egyben vagy? - kérdezi a droidtól, ami csipogással felel.
- Várjunk. - mondja Rhaam Do. - Ha itt találtak rá, akkor megtudtak dolgokat az Új Köztársaságról.
- Igen, lehet. - mondja szomorúan Rey.
- Ezt jelentenünk kell a Jedi Tanácsnak. Azonnal hívom őket. - mondja Do mester, majd Rey-jel együtt elvonulnak, hogy beszéljenek a Tanáccsal.
- Do mester, Rey, mi történt? Megtaláltátok a droidot? - köszönti őket Luke.
- Igen, mester. Csakhogy akadt egy kis gond. - kezdi Rey.
- A gond az, hogy a Bespin mellett találták meg, az űrben. Tehát biztos, hogy hozzáfértek az adataihoz. - veszi át a szót Do mester.
- Akkor tehát csak reménykedni tudunk, hogy nem az Első Rend kezében volt a droid. - mondja Barej mester.
- Igen. - mondja Skywalker. - A lényeg az, hogy most már megvan a droid.
- Igen, mester. - feleli egyszerre Do mester és Rey, meghajolnak, majd kilépnek az üzenetből.

2016. január 2., szombat

1. évad 4. rész - Egy új birodalom (1-es szemszöge)

Hamarosan megérkezem a Mustafar bolygóra, majd leszállok. Bemegyek az egyik épületbe Ren nagyúrhoz.
- Mester! - köszöntöm.
- 1-es! Új feladatot bízok rád. - mondja Ren mester.
- Mi lenne az? - kérdezem. Fogalmam sincs arról, hogy mit akar tőlem, de türelemmel várom, hogy avasson be a történtekbe.
- 2-es már nagyon erős. Nagy veszélyt jelent számunkra. - már sejtem mire gondol. Hogy én öljem meg? Miért, mit követett el, hogy halált érdemel? - Meg kell ölnöd őt. - mondja végül a mester.
- De...
- Nem! - rivall rám. - Megölöd, vagy én téged. - utáló arckifejezésemet nehezen tudom elrejteni.
- Értettem, mester. - hajolok meg, majd elindulok a kijárat és a TIE-vadászom felé. Felszállok, és a Saleucami-rendszer felé veszem az irányt, ugyanis ott van 2-es. Fénysebességre kapcsolok, és hamarosan oda is érek. Egy csillagromboló fedélzetére szállok le, mikor meglátom, hogy 2-es éppen beszáll egy ugyanolyan TIE-vadászba, mint az enyém. Gyorsan kiszállok a vadászomból, és fénykardomat a hajtóművébe szúrom, ezért nem tud elindulni. Úgy érzem, mintha számított volna arra, hogy ellenem kell harcoljon, mert egyből nekem támad. Én kivédem az ütéseit, majd támadok is, szúrással, de nem jutok vele semmire. Az arcomon izzadság cseppek folynak le, kezemet pedig, melyben a fénykard is van, állandóan szorítom. Izgulok! Harcoltam már kettessel, de még sohasem életre-halálra. De most meg kell öljem.
- Hogyhogy itt vagy? - kérdezi, a sisakján lévő hangtorzítója, az ő hangját is ijesztőbbé teszi. Sok jedit öltünk meg ketten, de arra egyikünk sem számított, hogy egymás ellen kell harcolnunk.
- Kaptam egy feladatot. - mondom gúnyosan, de nem akarom, hogy megtudja, hogy a mester küldött az ő megölésére.
- Ren nagyúr küldött, mi? - trafál bele a közepébe. Nem tehetek róla, 2-es ilyen. Mindig eltalálja a dolgokat, akár fejben, akár puskával.
- Igen, miért? - kérdezem, miközben azon töröm a fejemet, hogy hogyan tudnám megsebesíteni.
- Csak azért, mert engem is ő küldött. Hehehe... - röhögi el magát. Összeállt a kirakós! Ren nagyúr próbára tesz minket. Mivel két tanítványa van, meg akarja tudni, hogy melyikünk az erősebb. Na, persze! Eddig a tanítványa voltam, de mostantól nem vagyok az!
- Várj egy kicsit! - mondom 2-esnek, de nem nagyon érdekli, ezért csak az Erő segíthet. Nekilököm a falnak, ezáltal elájul, én pedig elviszem. Felteszem a TIE-vadászomra, majd a Tatuinhoz ugrunk fénysebességgel. Leszállok Jabba palotájánál, majd bemegyek.
- Rotta nagyúr! Vendégünk van! - közli egy protokoll droid a büdös, dagadt huttal, a halott Jabba fiával. Rotta mond valamit, majd a droid megszólal.
- A dicső Rotta tudni szeretné, minek köszönheti látogatásodat.
- Ez a kettőnk ügye. - a droid elmondja ezt Rottának, majd Rotta felkiabál, és kiküld mindenkit, rajtam és a protokoll droidon kívül.
- Mi az, ami nem tartozik a többiekre? - kérdezi a droid.
- Nos, mint apád, úgy te is nagy hatalmat akarsz. Ugye? - a droid lefordítja Rottának, majd mondja, hogy folytassam. - Sok katonád van. Én segíthetek, hogy még több legyen.
- Csupa, csiká! - szólal meg Rotta.
- A dicső Rotta azt mondja, hogy érdekli a dolog. - fordítja a droid.
- Tehát benne vagy? - kérdezem, pedig tudom már, hogy teljes mértékben benne van. Rotta mond valamit, majd a droid lefordítja.
- A nagy és hatalmas Rotta benne van.
- Köszönöm, Rotta. - hajolok meg. - Most kell elmenni Mandalore-ra, hogy magunk mellé állítsuk a Halál Védelmezőket. Ők a klónháborúkból ismert Halálőrséget építették vissza.
- Rotta benne van a dologban. - fordít a droid. Megbeszélünk egy tervet, hogy a Halál Védelmezők átállítása után hogyan foglaljuk el Mandalore-t. A terv szerintem zseniális.
- Értem. Viszlát. - mosolyodok el, majd kimegyek. Kint odajönnek hozzám a kalózok, fejvadászok, banditák és egyéb rosszfiúk, és beavatom őket a tervbe. Miután ez megtörténik, felmegyek a TIE-vadászomra, ahol felköltöm 2-est. Fénykardját rám szegezi, majd én ketté vágom.
- Ez most neked mire volt jó? - kérdezem tőle. Semmi értelme nem volt annak, hogy rám szegezte a fénykardját.
- Azt hittem, hogy valaki más. - mondja fáradtan és megviselten.
- Akarsz egy egész bolygót irányítani? - csapok bele a lecsóba.
- Miről lenne szó? - csillan fel a szeme.
- Lepaktáltam Rottával, és hamarosan a Halál Védelmezőkhöz is elmegyünk Mandalore-ra. Kylo Ren elárult minket.
- Benne vagyok.
- Remek! - örvendezek. - Jó, akkor most indulnánk a Mandalore-ra.
- Rendben. - mondja, felül, majd elindítja a vadászt. Követnek minket Rotta emberei, és elmegyünk a Mandalore-ra. A Halál Védelmezők bázisát nem nehéz megtalálni, mivel ki van írva, hogy az az ők telepük. Egy kis tárgyalás után ők is beleegyeznek a tervbe, majd jöhet az invázió Mandalore ellen. Már szinte egy egész hadseregem van, úgy rontunk be a trónterembe. Lelövünk mindenkit, még a királyt is, majd leülök a trónra.
- Mától kezdve, mi vagyunk a Függetlenek Szövetsége! - kiabálom. - Menjetek el a rendőrségre! Öljetek meg mindenkit, a rabok pedig vagy átállnak, vagy meghalnak. - adom ki a parancsot. Remek kis birodalmat fogok létrehozni 2-essel, és majd, ha kell akkor Rottát és Git Vizslát, a Halál Védelmezők vezérét, Pre Vizsla unokáját is megöljük. Mikor visszajönnek a rendőrségről, Git Vizsla egyenesen hozzám jön.
- Senki nem akart átállni. - mondja mosolyogva.
- Meghaltak? - kérdezem. Ha nem ölte meg őket, akkor segíthetnek a népnek, és az egy lázadás kezdete lenne, amit nem biztos, hogy le tudnánk verni.
- Igen, mindannyian. - válaszolja.
- Remek. - ülök vissza székembe. - Hamarosan beszélni kellene a néphez, hogy tudják mostantól hogyan mennek a dolgok.
- Rendben. De kell egy miniszterelnök is, nem? - kérdezi Git.
- Rottával úgy beszéltük meg, hogy ő lesz a miniszterelnök. - mondom nyugodtan.
- És én mit kapok?! Segítettem neked! Még a nevedet sem mondtad el! Én segítettem neked és nem kapok semmit?! - üvölt Git.
- Küzdjünk meg. - ajánlom fel.
- Persze, nagyapám úgy halt meg, hogy egy sith-el harcolt ebben a teremben. Ott halt meg, ahol én most állok. - mutat le. - De! Mivel én nem futamodok meg, ezért elfogadom a kihívást. - mondja, majd egy Régi Köztársaságbeli kardot vesz elő, ami tudtommal Pre Vizsláé, majd Darth Maulé volt.
- Rendben. - mondom, majd elindulok felé. Bekapcsolom fénykardomat, és támadok. Mivel nem Erő-érzékeny, könnyedén legyőzöm. Belevágok a lábába, majd egy gyors vágás, és nincsen jobbkeze. Üvölt és sír egyszerre. Felveszem a fénykardját, ami most már az enyém.
- Kérlek, kérlek! - térdel le. - Kérlek!
- Tudod mi a nevem? - kérdezem, miközben a nyakához emelem a fénykardomat. Nem válaszol, mivel a kezével van elfoglalva. - Nem tudom! Elragadtak a családomtól! Nem tudom, hogy mi a nevem! - üvöltöm. Nem ölöm meg, csak ráijesztek. - Vigyétek egy orvoshoz, aztán zárjátok börtönbe.
- Ne! Ne! - kiabál Git, miután elkezdik a földön húzni.
- Most pedig... - kezdem a mondandómat. - A néphez szólok. Mától a nevem Darth Onn. Rotta hol van?
- Zsuká, mácsukó! - szólal meg Rotta a trónterem bejáratánál.
- A nagy Rotta azt mondja, hogy siet. - fordítja a droidja.
- Rendben, menjünk. - mondom mindenkinek, majd elindulunk. Mikor odaérünk a nép elé, egy magas épület tetejére, elkezdem beszédemet:
- Mandalore polgárai! Eddig elnyomásban éltetek, nem csinálhattatok bármit egy olyan világban, amit ti teremtettetek, de most eljött hozzátok a megváltás. Én, Darth Onn megszabadítalak titeket a korruptaktól, a hatalom vágyóktól és mindenkitől, aki rosszat tett eme országgal. Átadom az országot nektek, a jogos tulajdonosoknak, éljetek! Azt csináltok, amit akartok! És éljen Mandalore! - a nép éljenezni kezd. Mindenki tolong, és pedig, gúnyos mosollyal az arcomon megyek le a "színpadról". Elhitték. Pedig nem éltek elnyomásban, ezután jön majd az elnyomás, csak ők még ezt nem tudták. Utánam Rotta megy fel, és elkezdi beszédét. A droidja fordítja.
- Tisztelt nép! Én, a nagyhatalmú Rotta vagyok a miniszterelnök, és mindent megteszek, hogy ez az ország még jobb legyen. Darth Onn-nal elhatároztuk, hogy Mandalore-t szebbé tesszük. Mostantól tiétek lehet bármi. És éljen Mandalore! - miután a droid befejezte a fordítást, a nép szintén éljenezni kezdett, nem bírtak magukkal, megnyertük őket. És, ha a nép a miénk, akkor az egész ország a miénk! Bemegyünk a trónterembe, majd Rotta emberei körbevesznek engem és 2-est.
- Ez meg mi?
- Tudod, nem hinném, hogy jó hatással van a népre, ha te, meg ő vezeti az országot. - szólal meg Rotta. Tudott a mi nyelvünkön? Áruló! - Tömlöcbe. - mondja olyan hangon, mintha kislány lenne. Elvették a fénykardjainkat, majd odaszállítottak a börtönhöz. Egy cellába kerültünk Git Vizslával.
- Ó, ti is itt vagytok? Jobb már nem is jöhet! Tudjátok, jól átvertetek, mivel - mondaná, de 2-es elkezdi fojtogatni. Egyre jobban szorítja össze az öklét, amitől egyre jobban fáj Gitnek. Robotkezével, és másik, normális kezével is nyakát fogja. 2-es egyre jobban fojtja.
- 2-es. 2-es! - kiáltok rá. - Felhasználhatjuk. - súgom a fülébe.
- Hogyan? - kérdezi tőlem, majd elhajol a fülem mellől, és elengedi Gitet.
- Nos, tehát, könnyedén meg tudunk szökni. 2-es, mutasd meg! - mondom, mire 2-es lendületet vesz és Erővel kitöri az ablakot. Jön egy kalóz, azt megfojtja, majd felénk fordul.
- Eljöhetsz velünk. Megöljük Rottát, és te leszel a miniszterelnök. - mondom Gitnek.Kis gondolkodás után rávágja a választ.
- Rendben. Benne vagyok. - mondja, és elindulunk kifelé. Néhány őrt megölünk, majd a fegyvertár felé vesszük az irányt. Ott megtaláljuk a fegyvereinket, és a trónteremhez indulunk. Mikor odaértünk, megöljük két fénykardcsapással az őröket, és bemegyünk. Rotta elvitette a trónt, mivel ő nem fért volna bele. Ránk néz.
- Támadás! - kiáltja, de senki nem mozdul. Mi bekapcsoljuk kétélű fénykardjainkat 2-essel, és Rotta felé kezdünk menni. Nem futunk, sétálunk, hogy mindenki lássa, nem vagyunk elvetemült vadállatok, és nem üvöltve megyünk neki az ellenfélnek. mikor odaérünk Rotta könyörögni kezd.
- Én nem akartam veletek semmit sem tenni! - kezdi a beszédét. - Nem akartalak titeket bántani és megsérteni. Engem köteleztek arra..., hogy....
- Hazudsz! - rivall rá 2-es. - Hazudsz. És tudod mi jár a hazudásért.
- Nem! - sírja el magát Rotta. - Én ne... - mondaná. 2-es végzett vele.
- Mostantól nekem engedelmeskedtek! Már a Szövetséghez tartozik két bolygó. Miénk a Tatuin és a Mandalore! Hívjátok ide a pyke-okat. Szövetségre lépünk velük. A huttot meg valaki takarítsa fel! - mondom, de senki nem mozdul.
- Gyerünk! - üvölti 2-es, majd mindenki, aki a teremben tartózkodott, rajtam, 2-esen és Giten kívül, Rotta holttestét kezdi eltüntetni. Ezek után leülök a székemre, és nézem, hogy milyen birodalmat építettem fel. A birodalmammal majd mindenkit le fogok győzni, már senki nem állhat az utamba...